Menü


Epizód nyolc.

  Tragikus hajnal

~Este, mikor Trina elszaladt

- Trina, várj! - kiáltotta Matt élesen, de a lány vagy nem hallotta, vagy ügyet sem vetett rá, úgy szaladt tovább. Tisztára, mintha üldözné valami. Ez a sziget mindenki megbolondított.
 - Utána kell mennünk! - mondta Nate, Matt pedig hálásan helyeselt. Zseblámpáikkal az ösvényre világítottak, amin nagyon kicsit látszott, hogy ember járt rajta.
- Talán ha követnénk, hamar megtaláljuk. És abba hagyhatnátok ezt a nevetséges vitát a semmiről - vetette fel a szőke hajú fiú.
- Szerintem hagyjuk itt - mindenki Mabel felé fordult, akinek rubinvörös haja most még élénkebbnek tűnt a tűz fényének hatására.
- Megörültél? Ti mind megőrültetek?
- Vessen magára, ő verte itt ki a hisztit! - ecsetelte Mabel, a kezével mutogatott magyarázás közben, ahogy mindig szokta, majd a körmeire nézett, mint akinek az a legnagyobb problémája, hogy még mindig olyan pirosak-e, mint a kirándulás elején.
Victor köpött egyet, látszólag hidegen hagyta az állandó veszekedés.
- Én akkor is utána megyek! Elvégre mióta ismerjük már egymást, nem hagyhatjuk csak úgy elkóborolni egy vita miatt! - ezúttal Matt nézett kék szemeivel élesen Mabelre, a lányra, aki már több éve szerelmes belé. Bár szeme kékje a sötétben nem tűnhetett vakítónak.
 - Ja, neadjisten a végén még meghal. Vagy már épp halott, ki tudja, talán beleesett egy szakadékba vagy elkapta valami.
- Nagyra értékelném, ha okosabb dolgokkal állnál elő, George.
- Pedig ez is egyfajta opció - folytatta a szemüveges srác, miközben az ág felé tekintett.
- Na jó, kurvára leszarom, mit csináltok, húzzatok csak haza, én megkeresem! - azzal Matt elindult zseblámpájával világítva.
- Várj, megyünk mi is - mondta Jace és Nate egyszerre.
- Hát jó, majd gyertek. Csak aztán nehogy itt hagyjátok a fogatokat - kiáltott utánuk Jaqueline.
A három fiú lassan lekanyarodott az útról, már nem lehetett őket kivenni.
- Na jó, húzzunk, mielőtt halálra fagyunk - tanácsolta Norah - meg kell néznünk Jonny sebeit, valamint Carly is biztos hiányol már minket. Megviselték a történtek.
A két fiatalt otthon hagyták. Jonny amúgy sem tudott volna velük menni, még mindig nem gyógyult meg, Carly pedig ragaszkodott hozzá, hogy vigyáz barátjára.

~Vissza Trinához


A lány madarak hangjára kelt. De nem arra az édes kis dallamos csiripelésre, amire régebben otthon, Phoenixben ébredt. A szigeten lévő madarak hangja inkább visítósan éles volt, mintsem dallamos. Feltápászkodott. Először nem esett neki le, miért nem a saját - a szigeten lévő- ágyában van. Aztán beugrottak elméjében a tegnap esti események. Így utólag tényleg éretlenül és meggondolatlanul viselkedett. Baja is eshetett volna. Hallotta előző este, hogy néhány fiú a nevét kiabálja és látta zseblámpáik fehér fényét. De nem jött elő rejtekhelyéről. Így másnapra, tiszta fejjel már egyenesen utálta magát emiatt. Valószínűleg eltévedt, hogy fog egyáltalán visszatalálni? Mérgesen elkezdte követni saját járásának irányát, de valamit megint csak nagyon elronthatott, mert ismeretlen úton haladt. Majd nemsokára a fák megszűntek és kiért egy sziklaszirthez.
- Nagyszerű - mondta ki félhangosan és unott hangszínen. Kifújta a levegőt. Máskor ilyenkor már pánikba esett volna...Mint mikor régebben a családjával és a húgával az Alpokban kirándultak. Ő és a húga megálltak pisilni és valahogy eltévedtek mivel nem találtak vissza a túraösvényhez. 5 perc se tellett belé, máris Trina miatt hangzott valószínűleg az egész hegység. Seperc alatt meg is találták őket a szüleik bár később kiderült, hogy rossz irányba kezdtek haladni.

Egy öböl egyik oldalán állt, erre már magától is rájött, habár még nem mert kimerészkedni a szirt szélére. Biztosan leesne - és nem mellesleg szörnyethalna - ,amilyen ügyetlen. A túloldalon is fák voltak, néhány kidőlt. Eddigi ittlétük során nem volt még vihar, csak némi esőzés, de ez az esőerdőkben mindennapos. Elhatározta, hogy mégis kiáll a sziklák szélére, mivel nagyon kíváncsi, hogy néz ki a tenger ilyen fentről. Vajon milyen magasan lehet? Nem nagyon emlékszik, hogy bármikor is emelkedőn baktatott volna...
Óvatosan megállt és valóban:a végeláthatatlan tenger egy része került elé, majd a horizontig víz helyezkedett el. Először csak bámulta a szép, tiszta vizet, mely hol sötét volt, hol meg világosabb. Egy sirály repült el a vízfelszín felett, a lány követte a szemével, de hirtelen olyat látott meg, amit bár sosem látott volna. A partra kisodródva egy emberi kéz volt, vagyis egy véres csonk. Martalékok.
A lány felsikított, annak ellenére, milyen messze volt tőle a gyomorforgató jelenség. Ki tudja, a kézen kívül még mi más is lehet ott...? És legfőképp: kihez tartozik? Vajon velük történt azóta valami? Vagy egy hozzájuk hasonló turista? Nem mintha ők turistáknak számítottak volna.
- Trina! - hallotta meg Jace hangját, majd Matt és Nate is előkerültek a fatörzsek mögül.
Tessék. A kiabálása mindig megoldja a dolgokat. Bár most pont nem abban  a hangulatában volt, hogy a poén egy szikrája is átvillanjon az agyán.
- Fiúk! - mondta Trina és kezdett lenyugodni a gyomra. Már nem kell attól félnie, hogy öklendezni kezd, de még mindig remegett, amit osztálytársai is észrevettek rajta.
- Jól vagy? Mi történt? - kérdezte lágyan Nate, amitől a lány nyugodtabban kezdett el beszélni.
- Nézzetek le - mondta, majd a földet kezdte el bámulni és idegesen babrált az ujjaival.
Pár másodperccel a fiúk megértették, mire céloz, ők hamarabb észrevették a kézmaradványt, melyen még egy karóra is volt.
- Frank! A rohadt életbe, ezt nem hiszem el! - kiáltotta Jace.
Matt a szája elé kapta a kezét és elfordult, Nate pedig szótlan maradt, arca eltorzult, mikor felismerte  a karórát, amit még születésnapjára adott legjobb barátjának. Vagyis most már volt legjobb barátjának.
Látszik, hogy igyekszik visszatartani a könnyeit, de végül igyekezete hiába való volt, ő is elfordult és halkan elkezdett sírni. Trinának majd megszakadt a szíve. Szegény Nate. És szegény Frank!
- De..mégis mi történhetett?
- Mondtam, hogy mások is vannak itt! De ti nem hittetek nekem!
- Talán igazad van - mondta Matt - Bár én még mindig reménykedem, hogy nincs. Ki tudja, lehet egy állat tette ezt vele.
- És akkor velünk miért nem? Ott kellett volna lennie mellettünk, mikor magunkhoz tértünk! És szerinted hogy kerültünk ide? Idehoztak minket. Valakik. Gyilkosok - ecsetelte hevesen Trina. Most már sejtette, hogy igaza van. Ahogy azt is, hogy a fiúk kezdtek hinni neki.
- Menjünk vissza - mondta halkan Jace, majd elindult. A többiek követték, maguk mögött hagyva George utolsó földi maradványait, de a gyász velük tartott.